Remény

A szürke hétköznapokban is mindig van ok az örömre. A gyermekágyas családjaim között egy szem kislány van most, akinek a neve is különleges: Matilda . Ma összeöltöztünk. Rajta kék-fehér csíkos rugdalózó volt, rajtam kék-fehér csíkos pulcsi. Szeretem, amikor a mellkasomon összegömbölyödve alszik, ameddig a szülei esznek-isznak-szusszannak egyet. 

Az a jó hír várt, hogy 4 hét után végre kezd beindulni a szoptatás. Van, hogy nem lövell be az elején az anyatej és pótlás kell. Pótolni az aranyórát, az összebújós, ismerkedős órákat.

 Nagyon örültem, hogy nem adták fel. Megkerestük a legjobb pozíciót, gondoskodunk róla, hogy a hosszú szoptatások alatt az anyának mindig legyen bekészítve víz és tápláló nassolnivaló. A férj is támogat minket, látja, hogy bár most sok idő és energiabefektetés, de hosszú távon megtérül. 

Amikor nem sikerül, akkor az elfogadáson, elengedésen és megbékélésen dolgozunk. Megtaláljuk azokat a dolgokat, amik pótolhatják a szoptatás nyújtotta közelséget (hordozás, összebújva etetés).

Azt hiszem mi gyermekágyas segítők és dúlák azért indulunk útra nap, mint nap, hogy elvigyük a családoknak a reményt. Hogy lehet örömben, szabadon szülni és lehet a gyermekágyas heteket szépen megélni.